Várkonyi Zoltán

Várkonyi Zoltán

Ha bárhol a világon megjelenik, egy perc alatt színház nő körülötte.” Gábor Miklós

A huszadik századi magyar kultúra kiemelkedő alakjának életműve szinte összefonódik Ruttkai Éváéval. A színházrendező, színigazgató, filmrendező rengeteg alkalommal nyújtott nívós lehetőséget a magyar színjátszás sokoldalú tehetségeinek – köztük egyik kedvencének, Ruttkai Évának.

“Melyik volt a legjobb színész alakítás? – Ruttkai Éva és Darvas Iván alakításai a Macska a forró háztetőn, a Szerelem, ó!, és az Egy őrült naplója című előadásokban. Bocsássanak meg ezért az őszinteségért azok a színészek, akik más színházakban kitűnő alakításaikkal gazdagítják a magyar színjátszást.” 1968 küszöbén. Tíz kérdés színházról, filmről, az évadról, tervekről. Várkonyi Zoltán, a Vígszínház főrendezője. In: Film Színház Muzsika, 1968/ 1. 18.

Ruttkai Éva, Darvas Iván, Macska a forró bádogtetőn, Vígszínház, 1967. Fotó: Kotnyek Antal/ Forrás: Színművészetünk Klubja

Polgári értékrend és pályaváltás

A klasszikus polgári értékrend szerint nevelkedő Várkonyi Zoltán 1912-ben született Budapesten. Apja, Várkonyi Titusz, a Világ folyóirat, később a Magyar Nemzet kritikusa volt, továbbá publikált például a Színházi Élet, a Magyar Hírlap, az Új Idők hasábjain is.

Forrás: Tolnai Világlapja, 1930/ 29. 24. ADT
Forrás: Színházi Élet, 1936/ 15. 43. ADT

A később négy nyelven (angol, német, francia, olasz) is beszélő Várkonyi Zoltán először újságírói berkek felé vette az irányt, csalódásai miatt azonban hamar pályát váltott.

“Édesapám – szerintem nagyon helyesen – semmiféle segítséget nem adott. Még érettségi után sem, amikor pedig már újságírói állást kerestem. Sőt: le akart beszélni erről a szándékomról – persze hiába. (…) Először is azt tudtam meg, hogy arra senki sem kíváncsi érdekel-e engem a művészet vagy a színes riport. Egyetlen kérdést tettek fel: tudok-e gépelni, gyorsírni. Egy évig azért dolgoztam a lapnál – még tördeltem is. De mielőtt az esztendő kitelt volna, rájöttem, hogy a lap, melynek tizenkilenc esztendősen a főmunkatársa vagyok egész egyszerűen – revolverújság. Kiderült ugyanis, hogy a főszerkesztő azért írat velem leleplező cikkeket, mert mindig zsarol velük valakit. Ha írásom kimaradt, az üzlet sikerült, hiszen a hallgatást szépen megfizették. Keserű szájízzel hagytam ott tehát az újságírói pályát, és jelentkeztem a színiakadémiára.” In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

Nemzeti, Madách, Hamlet, IV. Henrik, 1944

A Színiakadémia után, 1934-ben, a Nemzeti Színház tagja lett, s ugyanebben az évben feltűnt első filmszerepében is, a Meseautóban. A ’30-as évek filmjein több helyen feltűnt kisebb szerepekben, például Az én lányom nem olyan vígjátékban, vagy Az új földesúr című adaptációban.

Forrás: Színházi Élet, 1936/ 8. 40. ADT

Az egyre erősödő németbarát, háborús helyzetben, 1941-ben elbocsátották a Nemzetiből. Fordításból próbálta fenntartani magát, Major Tamással pedig diákpénztárcához szabott színházat szervezett, világirodalmi klasszikusok mentén. A ’40-es években a Madách Színházban kapott szerepeket, itt nyílt lehetősége IV. Henrik és Hamlet megformálására is. 1943-tól a Gestapo többször kereste őt lakásán, a nyilas terrort pedig a Vígszínház pincéjében vészelte át.

“Embermentő okiratokat gyártottam. Amikor pedig olyan utasítást kaptam, hogy jobb lenne ezt is abbahagyni, körülményes bujkálás után behúzódtam a Vígszínház pincéjébe. Olyan helyiségben éltem két hónapig, ahol nem lehetett fölegyenesedni.” In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

Forrás: mandarchiv.hu

A Művész Színház fenegyereke

A háború után a Művész Színház rendezője és igazgatója lett. Az újjáépülő színházi kultúra fontos helyszíne volt ez a teátrum, amely már javában viselte a később emblematikussá váló “Várkonyi stílust”. Itt indult karrierjében az az igényes színházcsináló aspektus, amely a huszadik századi magyar művészet egyik legfontosabb alakjává emelte.

A klasszikus és modern értékeket korszerűen ötvöző, közérthetően intellektuális, demokrata Művész Színház azonban nem élhetett hosszú ideig, 1949-ben a kommunista rezsim bezáratta.

Várkonyi Zoltán, 1945. Forrás: MTVA Archívum – ide kattintva!
Szemere Verával, 1945. Forrás MTVA Archívum – ide kattintva!

Darvas Iván szerint a tuti

Darvas Iván 1946 nyarán került a Művész Színházhoz – Rátkai Márton ajánlására – akiben Várkonyi azonnal felfedezte a tehetséget és felvette színházába. Tolnay Klári partnereként Orfeusz alakját kapta Jean Anouilh Euridike című darabjában. A színész így emlékszik vissza a Mestersége színész című műsorban:

“Ha vállalta azt a rizikót, hogy az Euridike című darabhoz egy teljesen dilettáns, amatőr, egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalembert választott egy abszolút főszerepre, az egy borzasztó nagy bátorságot igénylő cselekedet – főleg, hogy ez a saját zsebére ment. Az állam pénzére könnyebben vállal rizikókat az ember.”

Euridike, 1946. Várkonyi Zoltán. Darvas Iván, Tolnay Klári. Forrás: MTVA Archívum- ide kattintva!

Arról, hogy Darvas milyen attitűdöt és hozzáállást tapasztalt Várkonyival kapcsolatban – akivel pályája során számos alkalommal nyílt lehetősége együtt dolgozni – így vall:

“A kutya ott van elásva, hogy a dolgot Várkonyi Zoltán csinálja-e, vagy sem. Én ezt ilyen egyszerűen, igazságtalanul, és személyesen fogalmazom, ugyanis Várkonyi Zoltánnak tévedhetetlenül jó ízlése volt. Akinek tévedhetetlenül jó ízlése van, az például, amikor úgymond megalkuszik – a művészi színvonal tekintetében – akkor az ismeretlenség homályából előhalászik például egy operettet, Csókos asszony címmel. Várkonyi biztos kézzel tudott hozzányúlni olyasmihez, amely, ha nem is a világirodalom nagyja és gyöngyszeme, az ő kezében egy ízléses, jó illatú, értékes estét produkált.”

Vígszínház és kultfilmek

1950-1962 között Várkonyi a Nemzeti Színházban játszott, s a Magyar Néphadsereg Színházában (1960-tól Vígszínházban) rendezett. 1962-től főrendezője, 1971-1979 között pedig igazgatója volt a Vígszínháznak, nevéhez fűződik a teátrum kiemelkedő periódusa.

“A magyar színházi életben egyetlen igazi, nagy stílű menedzser működik: Várkonyi Zoltán, a színigazgató, a rektor és a tanár úr. Ő nem hivatásos menedzser, de bármely csapat élén állt is, profikat megszégyenítő leleménnyel, diplomáciával, harci kedvvel védte a “megbízó” intézmény erényeit. A sztárrendszer sem idegen tőle, a Művész Színháztól a Vígszínházig okosan épített a kiemelkedő és népszerű színészegyéniségekre, és mint minden jó szimatú menedzser, ő is szívesen futtatott tehetséges fiatalokat.” Máriássy Judit: Várkonyi kontra Várkonyi. In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

Fotó/ forrás: Kotnyek Antal/ Fortepan
Forrás: szinhaz.org

Várkonyihoz olyan – mára már színházi klasszikusokká vált – színházi bemutatók és filmek fűződnek, mint például a Rómeó és Júlia, az Adáshiba, az Angliai Erzsébet, az Utazás az éjszakába, a Keserű igazság, a Foto Háber, az irodalmi adaptációk: A Kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob – Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, vagy a Fekete gyémántok.

Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Rómeó és Júlia, Vígszínház, 1962. Fotó: Keleti Éva/ Forrás: itt!

“Nem győzöm itt is hangsúlyozni: nem szabad lemondani a közönség igényes szórakoztatásáról, ne féljünk kimondani a nevettetéstől. Sznob módra fanyalog, aki megveti a nézők szórakozási igényét. De előbb-utóbb csalódik az a színházvezető, aki egyedül a kommersztől várja a sikert..” Gách Marianne: Várkonyi Zoltán. In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

London

1978-ban a Royal Academy of Film and Television egyetlen külföldi zsűritagként hívta meg őt az első brit televíziós fesztiválra.

Pedagógia

Pedagógiai munkája nem figyelmen kívül hagyható, évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (1945-től haláláig), sőt rektora is volt az intézménynek (1974-től haláláig). 1979. április 10-én hunyt el, özvegye, Szemere Vera 1984-ben díjat alapított emlékére.

“S még valami, ami sok kollégámat s engem is jó erőben tart és felfrissít: a fiatalsággal való állandó érintkezés. (…) A fiatalság figyel, kíváncsi, magával viszi az embert. Meg kell tanulni a nyelvét, gondolkodását. Rossz pedagógus és kiöregedett művész lennék, ha nem tudnék tapasztalataim megtartása mellett szellemileg hasonulni az ifjúsághoz.” Nádor Tamás: “A fiatalság figyel, kíváncsi, magával viszi az embert” – Beszélgetés Várkonyi Zoltánnal. In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

“… számomra a népszórakoztatás a hivatás és az öröm. (…) szükség lenne a közönség ízlésének nevelésére. (…) Ne bántsuk már annyit a szegény közönséget, azokat a milliókat, akik napi munkájuk után szívesen áldoznak az igényes szórakozásnak.” Garai Tamás: Hivatás és öröm a népszórakoztatás. Beszélgetés Várkonyi Zoltánnal. In: Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.

Hova tovább?

Generációkon átívelő, ma is teljes érvényű, európai értékeken alapuló művészete és szellemi hagyatéka a hazai kultúrtörténet kimagaslóan fontos jelensége.

Most pedig jöjjön A reneszánsz ember és a lángos. Filmszínházunk bemutatja.

Fotó/ forrás: Kotnyek Antal/ Fortepan

Kiemelt fotó/ forrás: Kotnyek Antal/ Fortepan

A cikk az ADT segítségével készült.