Egy hölgy a Maximból

Egy hölgy a Maximból

Bemutató: Vígszínház, 1967. 05. 23. (rendező: Várkonyi Zoltán).

A ’67-es tavasz cseresznyevirágai egy fergeteges komédiával hullanak le a Vígszínházban. Csupa derű, kacaj, zsivány cinkosság, vidám melódia-csokor uralja a színpadot, amely nagy közönségsikernek örvend, sőt a kritika is pozitív tükröt tart ennek a mesteri színpadi változatnak.

A fajsúlyos tragikák után a remek színészgárda – többek között: Darvas Iván, Bárdy György, Tábori Nóra, Venczel Vera, Kovács István – kiengedheti a gőzt a szezon vége felé, továbbá megmutathatja, hogy humorban nem ismernek tréfát!

Forrás: Film Színház Muzsika, 1967/ 22. 6. ADT

„A Vígszínház színpadán, előkelő könnyedséggel francia négyest táncol az úri társaság. Lassú, csendes vezényszavakat suttog a táncmester. S a meghívottak, Darvas Ivánnal és Venczel Verával az élen úri méltósággal táncolják a quadrille-t. Yuppííí! – kiált most fel a színpad bal sarkában meghúzódó Ruttkai Éva, aki mint Darvas Iván „cousine-ja” vett részt az estélyen. A színpad előterébe perdül, énekelni kezd, majd olyan kánkánt vág ki, megreszkettetve a hölgyek jólneveltségét és a férfi szíveket, hogy csakhamar világossá válik: nem csupán nem cousine-ja ez a hölgy semmiféle előkelőségnek, nem is úrinő, csupán – mint Feydeau vígjátékának címe mondja: „Egy hölgy a Maximból”. Becsületes kokott nevén: Osztrigás Mici.” Francianégyes. In: Film Színház Muzsika, 1967/ 20. 22.

„A címszereplő, az Osztrigás Micit alakító Ruttkai Éva jókedvvel és remek humorral formálja meg Varsányi Irén hajdani szerepét: megint egyszer bebizonyítva, hogy az igazán nagy színész mindent tud: hogy ének és tánc, harsány komikum és sikongató kánkán ugyanúgy a jellem- és emberábrázolás valódi eszköze lehet, mint a halk sóhaj vagy a lírai vallomás; amikor Ruttkai elneveti magát, vagy felháborodik vagy csókot ad a színpadon – akkor Osztrigás Mici nevet, kiabál és csókolózik, a párizsi lány; hogy túl darab, szöveg, és tematika buktatóin, minden porcikájával hitelesíti a pillanatot, mindig és folytonossági hiány nélkül.” Geszti Pál: Egy hölgy a Maximból. In: Film Színház Muzsika, 1967/ 22. 6.

Forrás: Film Színház Muzsika, 1967/ 22. 5. ADT

A darab azonban éles nyelvű kritikára is talált, s a Magyar Nemzet hasábjain az elidőtlenedett, értelmetlenség, mondanivalótlanság jelszavaival degradálták az előadást, amely nem akart több lenni annál, mint ami, s elfogadta az az egyszerű tényt, hogy nem kell non-stop vaskos rétegekkel megkent, társadalmi üzenettel és tanításokkal színházat csinálni. Van alkalom, amikor egy őszinte, felszabadult nevetésre több óhaj van, mint a búskomorságra – s a színészek, akiknek szolgálat a hivatás, ha mesterien csinálják, stílusosan, miért lenne ez vétek?

„Eltévedt ez a darab. A Nagymező utcába indult, az Operettbe, oda is való, de útközben leszólította a Vígszínház és ő, mint afféle könnyű erkölcsű hölgyike, hagyta magát és ottmaradt.” Rusznyák Márta: Egy hölgy a Maximból. Georges Feydeau vígjátéka a Vígszínházban. In: Magyar Nemzet, 1967/ 134. 4.

Fotó Keleti Éva/ Forrás: misogakazimir

Taxner Ernő, a Jelenkor folyóirat hasábjain, a Színházi levél Budapestről című írásában elismerően nyilatkozik az előadásról, főként a hiteles rendezői attitűdről és a színészek pazar játékáról. „Kitűnő ez az előadás, jól érezzük magunkat a színházban, de emlékezetünk nem őriz meg belőle mást, csak színes, ritmusgazdag forgatagát.”

„Valami mély komikum tartja életben a múlt század óta ezt a bohózatot. (…) A Vígszínház előadása helyenként némafilm burleszkek naiv báját, szélsebes vadságát idézi fel. Elmés és elragadó előadás.” Molnár G. Péter: Egy hölgy a Maximból. In: Népszabadság, 1967/ 123. 9.

Kiemelt fotó/ forrás: http://misogakazimir.weebly.com/szinhazi-kozvetitesek-1/egy-holgy-a-maximbol-1967

A cikk az ADT segítségével készült.